Vélemények

Mit gondolnak az alkoholizmusról a honlap látogatói?

 

1  2  3  4  5  6  7  8  9  10


20,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen, az alkoholizmus súlyos betegség, amely közvetlenül a betegségben szenvedőt teszi tönkre, míg közvetve a családját is. Nem beszélve a gyermekekről.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen, nagyon súlyos probléma ma az alkoholizmus. A településemen minden második családban van alkoholbeteg. És ez nagyon riasztó. Ami szintén aggasztó a fiatalok túlzott alkoholfogyasztása. Amelyet ugyan nem tekintenek alkoholizmusnak, de nem hunyhatunk szemet felette.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nem, egyáltalán nincs rendben. Bár én azok közé tartozom, akik egyáltalán nem tolerálják az alkoholfogyasztást. Még kis mértékben sem. Szerintem semmi szükségünk rá.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Igen, nagyon sokat isznak a fiatalok és meggyőződésem, hogy a hétvégi italozgatásoknak meg lesz a böjtje. Biztos vagyok benne, hogy a fejlődésben lévő szervezet nem alkoholra vágyik. Mi miatt? A tradíció, a társadalom, a szülők, a korosztály miatt. "Ettől lesznek felnőttek, vagányok, nagyok."

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem, soha. Soha nem iszom, így ezt elképzelhetetlennek tartom.


18,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen, hogy pontosan miért azt nem tudom!!! DE AZT IGEN HOGY BETEGSÉG!!! (most viccen kívül pont most tanultuk a suliban és erről kellett házidogát írnunk)

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen és valószínüleg a társadalom miatt alakulnak ki az alkoholisták is... mindenki csak elmegy a másik mellett és ahelyett hogy meghallgatná (mármint ismerősét), próbálna neki segíteni, elfordul, hátat fordít... mondjuk ez persze az "alkoholista" miatt is van... de ha előtte segítséget kért volna akkor lehet hogy nem ez lenne...

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nincs, munkahelyen ne fogyasszunk alkoholt... mi lenne ha egyszer egy buszsofőr a buszon (mert ő neki az a munkahelye) 1L-es rummal jelenne meg vagy mit tudom én egy taxi sofőr és ugyanígy bárki más...

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Sztem igen... ha jó kedve van az miatt, ha rossz kedve van akkor pedig az miatt... ez olyan mint most vizsgák előtt "vizsga után berugunk-ha megbukunk azért, ha nem akkor meg azért :)" Persze én is mint a többiek ugyanígy vagyok vele... mert végülis ezt csinálja mindenki mármint a haverjaim közül... ÉS IGEN, ha ők beleugranak a kútba akkor én is... máskülönben egyedül maradnék és én is alkoholba folytanám a bánatom... na jó ez az utolsó mondat csak vicc volt (de tényleg utánuk ugranék).

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Soha. Mert még csak most lesz meg a jogsim.


47,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen, betegség! Mert ez is ágynak dönt egy idő után, és nagyon nehéz onnan felkelni! De nekem sikerült!!!

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak?

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen?

4. Sokat iszik-e a fiatalság?

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Igen, össze is törtem az autót! Azért, mert hülye fejjel azt gondoltam, hogy így is megy! Nagy volt az EGÓM!


20,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen, mert a magyar népesség többsége alkoholista.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen, hiszen sok családot és egyént tönkre tesz, így kihat a társadalomra is.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Semmi képpen sem, hiszen ez árt az ésszerű gondolkodásnak és a belátóképességnek egyaránt.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Igen, csupán szórakozásból. Azt hiszik, ha isznak nagyobbak és menőbbek lesznek. Természetesen vannak akiket a személyes problémái vezettek az alkoholizmushoz, de többségük a szórakozóhelyeken szokik rá.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Soha.


35,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen. A betegek befolyásolják a környezetükben élőket mind fizikailag mind lelkileg. Nagyon sok szervi betegséget okoz, és főleg pszichés zavarokat. Mivel ezeket az egyén nagyon nehezen, vagy nem képes egyedül megoldani, segítségre van szüksége.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? A társadalom különböző rétegekből és csoportokból tevődik össze.Az alkoholizmus nem válogat, minden rétegből és csoportból megtalálhatók a betegek. Sajnos, a megelőzése és gyógyítása nagyon költséges.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nem megengedhető a munkahelyi alkoholfogyasztás. Befolyásolja az egyén magatartását, és munkabírását egyaránt.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Erre nincs rálátásom, de feltételezem többet mint ami egyáltalán még elfogadhatónak mondható. Tehát nem alkalomszerűen keveset.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Még soha.


23,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Nem tartom betegségnek, szerintem csak a társadalom megítélése változott. Eddig régen egy ittas férj puszán "részeg disznó" volt, ma már alkoholbeteg. Ezáltal, hogy betegségnek titulálják, nagyobb a nyomás a családokon, mert beleélik magukat, hogy beteg ember van a családban.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen, de ezt több minden határozza meg. Sok oka van annak, hogy ki miért iszik. Van aki akkora tehernek éli meg az élet dolgait, hogy nem lát más megoldást, van akire a reklámok hatnak és van aki csak nagyzásból fogyaszt alkoholt.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Szerintem senki ne fogyasszon alkoholt a munkahelyén, mert pl egy boltban nem lenne fair dolog, ha az eladó részegen félreütne mindent és halmozná a boltnak a hiányt. Emellett ha rosszul hat rá az alkohol, mindenki előtt számol be élete minden részletéről, amihez senkinek semmi köze.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Változó. Fontos a nevelés kérdése, egyébként igen. Szeretnének felnőttek lenni, pedig ha tudnák mekkora felelősséggel jár, inkább hasznosabb dologra költenék a pénzüket.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem, soha. Pláne ha utas is van velem.


21,  férfi 

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Betegség, amiből sosem lehet végleg kigyógyulni. Az elején mért is akarná bárki abbahagyni, később meg magával ránt. Fizikai és lelki függést okoz. (Ld. Béla bácsi a Retek utcában.)

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Persze. Túl drága az ital.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Attól függ, milyen típusú a munka. Pl. egy zenésztől számon kérhető-e, ha koncert előtt ill. közben megiszik valamit, ha úgy jobb lesz a teljesítménye? Persze felelősségteljes munkánál nincs rendben.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Sajnos sokat. Valószínűleg azért, mert a kokain még az italnál is drágább.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem, de majd ha James Deanre akarok hasonlítani, akkor biztos fogok.


 38

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Mert akik rendszeres alkoholfogyasztókká válnak, azoknak a nem ivás fizikai tüneteket okoz. A rossz közérzet és rosszullét vezet oda, hogy újra és újra a pohárhoz nyúlnak. Ezért sem képesek elhatározással sem leszokni önmaguk.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen. Magas az alkoholisták száma hazánkban, akik evvel a betegséggel nem szolgálhatják megfelelően a köz érdekeit.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nem. A munkavégzés közben fogyasztott alkohol károsan befolyásolja a tevékenység hatékonyságát.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Igen. A megfelelő szorakozási lehetőségek hiánya, és a rossz minta hatására.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem. Úgy gondolom, hogy felelősséggel tartozom saját magam és az úton közlekedő embertársaim iránt. Az alkohol befolyásolja a reflexeket és a döntéshozatalt.


20,  férfi 

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Az alkoholizmus betegség. Függővé válik tőle az ember.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Szerintem az alkoholizmus problémája a mai társadalomnak.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Munkahelyen megengedném az alkoholfogyasztást, de csak mértékkel!! Ne menjen a munka rovására. A nagy nyári melegben egy hideg sör sokaknak jól esne a munka folyamán. Valamilyen szinten csökkenti a munka  közben lévő feszültséget.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Sokat isznak a mai fiatalok, de nem mindegyik. Nem kell általánosítani! Valaki a problémák miatt iszik, valaki csak azért mert jól esik. Sokan isznak alkalmanként pl: hétvégente bulikon partikon. Sokan hetente többször is isznak.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Még nem vezettem autót ittas állapotban. Az előfordult, hogy ittasan bringáztam.


Kevesebb mint 18,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen. Olyan emberek válnak alkoholistává akik céljukat vesztették, nem látnak kiutat abból amibe kerültek. Szerintem az alkoholizmus egy súlyos lelki betegség. Sokkal nehezebb kilábalni belőle, mint egy náthából, mert a fizikai tünetek mellett a lelki tüneteket is kezelni kell.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen. Mert az amit régen szentnek tartottak (család), az alkohol hatására tönkremegy. Az alkoholizmus megmérgezi a családok életét. Sok gyerek rettegésben él. Sok apa veri családját. Szörnyű probléma az alkoholizmus.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nem. Szerintem egyik munkahelyen sem szabadna megengedni az alkoholfogyasztást. Én még gimnazista vagyok és mint minden iskolában nálunk is tiltják az alkohol fogyasztását. De a szalagavató keretein belül láthatjuk hogy részegednek le az egyébként rendes jófej tanárok annyira, hogy olyan dolgokat tesznek amelyet akár a törvény is büntetne. A munkahelyi alkoholfogyasztás is olyan, hogy ha a mértéket nem tartják, az emberek nem tudnak magukról, kicsit eszüket vesztik és egyszerűen erkölcsileg lesüllyednek egy szintre.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Igen. Túl sokat. Általában amiatt mert így menővé válik valaki. Aki csendes és visszahúzódó az talán ez által felszabadul. Aki az iskolában háttérbe szorul, az az alkoholt mint eszközt használja arra, hogy felszabaduljon és kitörjön a "szürke egér" malomból.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem.


Kevesebb mint 18,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen, mert nagyon sok ember válik másmilyenné mint amilyen valójában. Agresszív lesz stb.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Igen, mert nagyon sok ember e miatt változik meg a családjával szemben, bántalmazza őket. És a közterületen lévő tárgyakat megrongálja.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Én még iskolába járok de itt is vannak olyan tanulók akik már ilyen idős korban elkezdik.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Igen, azért mert a nagyobbaktól azt hallják, hogy ez jó, ez miatt jobban érzed magad, jobban tudsz bulizni. És persze azért is mert ezt hallják (látják) szüleiktől.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem, azért mert nem szoktam alkoholt fogyasztani.


56,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Betegség. Személyiségi zavar fel nem dolgozott problémák, gyerekkori sérelmek, lelki sérülések. Amik nem kerültek felszínre.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Nem kezelik kellőképpen, szőnyeg alá söprik a problémát. Pedig számos keserűséget meg lehetne előzni kellő oda figyeléssel.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nincs. Az alkohol feloldja a gátlásokat.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Mert sikké vált és a legborzasztóbb, hogy ebből a lányok sem maradnak ki. A részeg férfi is kiábrándító, de a nő, az egy szörnyű látvány.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem. Nem fogyasztok alkoholt


21,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen. Valamilyen szinten betegségnek tartom, mert az illető nem tud magán uralkodni, és segítségre van szüksége a felépüléshez.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Természetesen problémának tartom, mert ma már mindenhol, és mindenki kaphat alkoholt. Szigorítani kellene, hogy az eladók ne adjanak kiskorúnak alkoholt.

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Természetesen nincs! A munkahely az munkahely, másokra is tekintettel kell lenni.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Véleményem szerint igen. A szórakozó helyek is befolyásolják, meg persze a barátok hatása.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem. Elvetem az ilyen magatartást.


Kevesebb mint 18,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Valamilyen szinten igen, mert az ember ilyenkor akaratától függetlenül csinál dolgokat, viszont van mérsékelt alkoholizmus is, és az ilyent még lehet korlátozni...

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Nem feltétlen, bár egyre több alkoholista emberről lehet hallani, akik a munkájuk, vagy egyéb magán jellegű problámájuk miatt fordulnak az alkoholhoz, de ez nem a többség!

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Nem, mert a munkahelyen az ember ne igyon!

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Igen, szülők miatt, szerelmi csalódás miatt, ha nincs egy olyan ember sem aki meghallgatná őket, ilyenkor gyarkran úgy gondolják, hogy majd a pia...

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Nem, mert még nincs jogsim, és még alkalmam sem volt rá.


40,

1. Úgy gondolja-e, hogy az alkoholizmus betegség? Igen, persze van kiváltó oka, általában nem is egy, és legtöbbször elég összetett. Az apám sajnos az, de éppen 1 hónapja döntött úgy hogy abbahagyja, és hajlandó volt orvoshoz is elmenni. Én mellette álltam mindig, de a család többi tagja csak most foglalkozik vele, mióta abbahagyta az ivást. Nagyon szeretném ha sikeres lenne a gyógyulás, de biztos nehéz lesz.

2. Mit gondol, az alkoholizmus problémája-e a mai társadalomnak? Biztos sok ilyen eset van mint a mienk, de mindenki csak igazán a magáét látja. Nagy baj, hogy már az általános iskolás gyerekek is isznak, ezt a 14 éves lányom meséli az osztálytársairól.A szülőknek jobban oda kellene erre figyelni. Meg valószínűleg nekünk felnőtteknek is egymásra. Az is baj, hogy az alkoholistát a társadalom kiközösíti, és még a család is lemond róla. Nem szabad feladni!

3. Az Ön véleménye szerint, rendben van-e az alkoholfogyasztás a munkahelyen? Semmi esetre sem, roppant rossz híre lesz az ilyen munkahelyeknek.

4. Sokat iszik-e a fiatalság? Sajnos igen. Először a sikk miatt, ugyanúgy mint a dohányzást is így kezdik. Majd szokás lesz, rossz esetben hozzászokás. A szülőknek boldog családi hátteret, jó példát, és beszélgetéseket kellene a gyerekeknek biztosítaniuk, hogy ennek az esélyét a legminimálisabbra csökkentsék. Azon kívül jó célokat, elérésükhöz lehetőségeket kell biztosítanunk. Én elértem hogy két kamasz korú gyerekem /14 éves lány, 17 éves fiú /szégyellnivalónak tartja az ivást és a dohányzást.

5. Vezetett-e valamikor gépkocsit ittas állapotban? Soha.


1  2  3  4  5  6  7  8  9  10

Főoldal