A család szerepe a terápiában

 

Az alkoholbeteg családja fontos szerepet játszik a terápiában.

A gyógyítás kezdetén nagyon fontos, hogy a család tagjai támogatást nyújtsanak a betegnek, kimutassák szeretetüket és ráutaljanak arra, hogy szeretnék ha újra a család tagja lenne. Észre kell venniük a válság bekövetkezését és segítségüket nyújtani a leküzdésében. Itt nagyon fontos szerepet játszik a munkatárs oktatása.

A legfontosabb rendszeresen járni a terápiára a neuropszihiáterhez, majd a klubba. A rendszeres ellenőrzés és a klubba járás szokásának kialakítására bizonyos időre van szükség. A munkatárs a szabad idejét és a kötelezettségeit úgy kell hogy kitervezze, hogy mindig szabad legyen abban az időben. Ha egyszer kimaradnak az ellenőrzésről, a következő alkalommal már nehezebb elmenni. Ha rendszertelenül járnak, gyorsan visszaesésre kerül sor. A rendszeres klublátogatás mellett a klub munkájába is fontos bekapcsolódni. Ez a tevékenység a személyiség pozitív változását eredményezi.

A gyógyítás elkezdésével párhuzamosan elmaradnak az italozó barátok, a többiek pedig már régen elmaradtak, ezért a család kiközösített lesz. Az első lépés kiépíteni egy új viszonyt a rokonok, szomszédok és barátok irányában. Meg kell mondanunk, hogy ő gyógyított alkoholista és hogy ezután minden meg fog változni. Többet nem tartunk alkoholt a házban és ezért a vendégeket kávéval és szörppel kínáljuk meg. Sokaknak ez nem fog tetszeni, mert a régi állapot jobban megfelelt nekik. Lehet, hogy meg fogják próbálni a terápiában való előrehaladás gátolását. Tekintet nélkül a nehézségekre, az egész család a kijelölt úton kell hogy haladjon. A család tagjai támogatást kell hogy nyújtsanak egymásnak.

Ugyanakkor, el kell kezdeni a konverzációt otthon is, a családban. A beszélgetést el lehet kezdeni lényegtelen dolgokról, később a klubbal kapcsolatos eseményekről és problémákról, ezután lassan áttérni a személyesebb dolgokra. Itt nagyon fontos hogy a család eléggé türelmes legyen és ne várjon eredményeket egy nap alatt. Fel kell hívni az absztinens figyelmét arra, hogy felesége/férje és gyerekei vannak, és végső ideje, hogy egyenként átvegye a kötelezettségeit. Ezenkívül hozzá kell járulnia a pénzügyi helyzet javításához, és a megkeresett pénzt a család jobblétére kell fordítania. E módon el fog kezdeni gondot vezetni saját magáról és a családjáról.

Át kell hogy vegye az apa/anya szerepét is a gyerekek nevelésében. Ez különösen fontos ha a gyerekek a serdülőkorban vannak. Mivel a gyerekek megszokták, hogy a fellépő problémák miatt az anyjukhoz/apjukhoz fordulnak, ők továbbra is így viselkednek, függetlenül attól, hogy az apjuk/anyjuk többet nem iszik. Ezenkívül a félelem is jelentős szerepet játszik. A gyerekek félnek közeledni az apjukhoz/anyjukhoz a lehetséges elutasítás és meg nem értés miatt. Az anyának/apának el kell döntenie, hogy melyik problémákat fogja egyedül megoldani, és melyikekkel fogja a gyerekeket az apjukhoz/anyjukhoz küldeni. Így, idővel, ők egyedül is hozzá fognak fordulni a problémáikkal. Ez pedig nagyon fontos, úgy a gyerekeknek, mint az absztinensnek. Nem fogja többet idegennek érezni magát, hanem élvezni fog a kimutatott bizalomban és tiszteletben.

A családi problémák megoldása megköveteli a kölcsönös megértésen alapuló nyugodt közös munkát. Ez mind beszélgetéssel kezdődik, a belső világunk megnyitásával a család irányában, a családtagok évekig tartó kagylóhéjának levetésével.

Az egész családnak változtatnia kell az alkoholista iránti viselkedésén, az alkoholistának pedig a család tagjai iránti viselkedésén.

Mivel tudjuk, hogy a házban (lakásban) sok olyan dolog létezik, amihez fel kell gyűrni az ing ujját, valamint tudjuk, hogy a házastársak egyike végezte csak a munkát, itt az ideje rámutatni az absztinensnek arra, hogy át kell valamit vennie és megcsinálnia a házi munkákból. Jót fog tenni, hogy megérezze a felelősséget és munkája gyümölcseinek a szépségét. E módon szabad idejének az egyik részét hasznos dolgokra fogja eltölteni.

Az ivás abbahagyásával az absztinensnek sok szabad ideje marad, amit nem tud hogyan eltölteni. Itt a család sokat segíthet. Az absztinens több időt fordíthat a gyerekekre, elmehet a családdal sétálni, olvashat, tévézhet, hobbikkal foglalkozhat, segíthet másoknak, stb.

E módon, bekapcsolódva a klub életébe és munkájába, az absztinens változtatja a szokásait, minden szempontból jobbra változik. Ugyanakkor a család tagjai is változnak, és másképp kezdenek viselkedni. Csak most beszélhetünk a család gyógyulásáról. De, hogy mindez elérhető legyen, nagyon sok türelemre, szeretetre, törekvésre és időre van szükség.

És, ne feledjük, a legfontosabb, hogy a család összes tagja jól és biztonságban érezze magát otthon.

Vissza